Matrac

Hibrid matrac

hibrid matrac

Hibrid matrac – mi az pontosan?

A hibrid matrac kifejezés az angolszász világból, illetve leginkább az Egyesült Államokból származik.

Ebben a videóban elmondjuk a lényeget a hibrid matracokról…

Ott azokat az ágybetéteket nevezik hibrid matracoknak, melyek egy rugós alátámasztó rétegből és egy rajta elhelyezkedő kényelmi rétegből állnak. A komfortréteg a legtöbbször memory hab vagy annak valamelyik speciális verziója, esetlegesen pedig hideghab vagy latex is lehet.

Ezekről fogunk beszélni a cikkben:

((Dupla zárójelben jegyzem meg, hogy nagyon kevés olyan rugós matracot ismerek, amelyben a rugón túl nincs más, dehát a marketing már csak ilyen. Ha a többség hibrid matracnak hívja ezeket a matracokat, akkor meghajlunk előttük.))

Szűkebb körben tehát ezekre a kombinált táskarugós-memory hab matracokra szokták ráaggatni a hibrid matrac jelzőt.

hibrid matrac
Klasszikus hibrid matrac. Alul zsákrugók, felül pedig hab.

Nem meglepő módon, amikor itthon találkozunk hibrid matracokkal, akkor azok legtöbbször az említett matracpiacról érkeznek hozzánk. Ilyenek például a Tempur hibrid és Sealy hibrid matracok.

Ugyanakkor tágabb körben minden olyan matracot hibridnek tarthatunk, mely több anyag kombinációjából áll össze. Tehát például egy hideghab-memory vagy egy latex-hideghab matracot is.

Az előbbi persze egy kicsit kakukktojás, ugyanis mindkettő anyag poliuretán hab. Az eltérő összetevők és tulajdonságok miatt azonban közel sem ugyanolyan anyagok valamint funkciójuk is eltér a matracban.

Nagyon egyszerű oka van annak, hogy az Egyesült Államokban vagy akár az Egyesült Királyságban miért ezek a hibrid táskarugós-memory hab matracok vannak a fókuszpontban.

Egyszerűen csak arról van szó, hogy azon a matracpiacon inkább ezek az anyagok terjedtek el és népszerűek. A különféle habanyagok tartómagként való alkalmazása viszonylag ritka például.

Tehát mint látjuk, a hibrid matracok esetében nem valami világraszóló, hihetetlen nagy különlegességről van szó, hanem egyszerűen arról, hogy az egyébként szinte mindenhol megtalálható matrac típusra – rugós alapon komfortréteg –  aggattak egy külön megnevezést.

Ha pedig tágabb körben beszélünk hibrid matracról, akkor az ágybetétek jelentős része bizony ebbe a kategóriába tartozik, inkább az a ritka, amikor csak és kizárólag egyféle anyagból készül a matracunk.

 Hibrid matracok – milyenek vannak?

Hibrid táskarugós matracok

Kezdjük azzal, amelyet „hivatalosan” hibrid matracnak neveznek, a táskarugós alapon komfortréteget tartalmazó matracokkal.

A táskarugózatot valóban az egyik legjobb matrac alapanyagnak tartjuk, hiszen sokkalta komfortosabb – a sok kis, zsákokba varrt rugócska miatt kiváló formakövető – illetve formatartóbb és pontrugalmasság tekintetében is jobban vizsgázik, mint a bonell rugós matracok.

Azonban az acél rugó ettől még merev és kemény lehet, ezért úgyszólván kötelező lágyabbá tenni valamilyen anyaggal, hogy kényelmesebb és még jobb formakövető legyen.

zsákrugós hibrid matrac
Klasszikus hibrid zsákrugós matrac. Alul zsákrugók, felül memory hab.

Vagyis a zsákrugós matracok (is) szinte minden esetben hibrid matracok – vannak egyébként kényelmi réteg nélküli rugós matracok is, de azokban „sok köszönet nincsen”.

((Megint csak dupla zárójelben mondom, hogy vannak eszméletlenül izgalmas zsákrugós matracok, amin nincs komfortréteg, de ez ritka, mint a fehér holló. Itthon nem is tudok ilyenről.))

A hibrid táskarugós matracok egyik legnépszerűbb kényelmi rétege, toppere a memory hab, mely gondoskodik a plusz kényelemről és egészséges gerinctartásról. 

Amíg azonban nálunk a zsákrugós matracokat hagyományos memory habbal teszik általában komfortosabbá, addig a nagy gyártók – a korábban már emlegetett Sealy, a Tempur vagy akár a Tuft & Needle –  hibrid táskarugós matracai általában valamilyen speciális memory hab kényelmi réteggel rendelkeznek.

A hagyományos memória habnak ugyanis legnagyobb hátránya a pocsék szellőzés és túlzott átmelegedésre való hajlam. Ezt a hátrányt a luxus hibrid táskarugós matracoknál azzal küszöbölnek ki, hogy a rugózatra jól átszellőző memory anyag vagy memory gél kerül. 

A speciális memory habok használatával tehát az alapvetően jól szellőző rugózat hatékony szellőzése elég jól érvényesül. Nem véletlen hogy hibrid rugós matracaik előnyei között ezek a gyártók ezt a tulajdonságot elsők között szokták kiemelni.

Emellett pedig azzal is érvelnek hibrid zsákrugós matracaik mellett, hogy a két, eltérően viselkedő anyag remekül egészíti ki egymást. A zsákrugózat feszes és rugalmas, a memory hab pedig lágy és viszkoelasztikus – ez lényegében ellentéte a rugalmasságnak, a memory hab miután a nyomás lekerül róla, csak lassan áll vissza eredeti állapotába, ezért is kapta a lusta hab jelzőt többek között. 

Elsőre azt gondolhatnánk, hogy a zsákrugós hibrid matrac az acélrugós tartómag miatt jobban ellenállnak a gyűrődésnek, mint mondjuk a hibrid hab vagy hibrid latex matracok. Ezzel szemben azt láthatjuk – mind személyes tapasztalataink, mind felmérésekalapján – hogy ez egyáltalán nincs így.  

Még önmagában az sem jelenthető ki, hogy az acélrugózat tartósabb a másik két említett anyagnál. Még ha ez így is lenne, a hibrid rugós matracban felhasznált más, kényelmet fokozó anyagok gyorsabb elhasználódása miatt sem állná meg ez az állítás a helyét.

A táskarugós hibrid matracoknál felhasználhatnak másféle habanyagokat is, például a hideghabot, mely ruganyosabb és jobban szellőző anyag a memória habnál. Ráadásul mindenféle keménységre elkészíthető, tehát kiváltható vele a memória anyag. Olyan is előfordul, hogy mindkét habtípus megtalálható a matracban.

Kényelmi rétegként pedig nemcsak a különféle habanyagok funkcionálhatnak kiválóan a hibrid rugós matracokon, hanem a hihetetlenül ruganyos és kényelmes latex is, mely természetes kaucsukból illetve kevert vagy szintetikus latexből is készülhet. 

Izgalmas de egyelőre még eléggé rendhagyó megoldás az, amikor a zsákrugózatot mini táskarugózat teszi komfortosabbá.

Minden fontos dolgot leírtunk ebben a cikkben a táskarugós matracokról, mely nagy segítségedre lehet ha rugós matracokkal szemezgetsz: https://matracman.hu/taskarugos-matrac/.

<

Hibrid habmatracok

A matraciparban a hideghab az egyik legsokoldalúbban felhasználható anyag, mind rugalmasságban, mind keménységben könnyen variálható.

Emellett pedig szuperül alakítható és probléma nélkül készíthető belőle ergonómia zónás matrac is illetve újabban már habrugós matracokkal is találkozhatunk.

hideghab hibrid matrac
Hideghabból készült hibrid matrac, felül memóriahabbal.

Amíg a memory hab a hibrid matracokon komfort rétegként látja el funkcióját, addig a hideghabból egyaránt készíthető alátámasztó réteg és kényelmi réteg is. Vagyis a memory matrac szinte mindig csak hibrid lehet, mert a tartómag mindig másmilyen anyagból készül.

Tartómagként pedig egyértelmű előnye a hideghab anyagnak a zsákrugózattal szemben, hogy nem olyan „merev” illetve „finomabban” lehet beállítani a keménységét és hatékonyabbá tenni a formakövetését.

Az első eléggé nyilvánvaló tény, ami azért lényeges, mert így érthetjük meg, hogy a hideghab miért állhatja meg a helyét komfortfokozó réteg nélkül és ugyanez miért nem érvényes a hibrid rugós matracokra.

A második egy kis magyarázatra szorul. A rugózat feszességét főleg  a rugók vastagsága szabja meg. A gyártók ezzel tudják „szabályozni” a keménységet – ezt pedig a kényelmi réteg anyagával és vastagságával alakítják tovább.

A tömör hideghabnál ezzel szemben változatható magának a habnak a keménysége, a feszességet pedig a matrac zónázásával is tovább lehet alakítani valamint a habrugós kialakítással még rugalmasabbá és jobban szellőzővé lehet varázsolni.

Sőt, elviekben még arra is van lehetőség, hogy a hideghab tartómag különféle keménység vagy akár sűrűségű szelvényekből épüljön fel, ezzel a megoldással viszont ritkábban lehet találkozni. 

Vagyis a hibrid hideghab matrac „finomabban” variálható, mint a hibrid táskarugós matrac az anyagok eltérő tulajdonságai miatt. 

A hibrid hideghab matracoknál sok esetben ugyanúgy memory hab a kényelmi réteg, mint a rugós matracoknál.

A már említett alternatív memory habok a hibrid hideghab matracoknál is viszonylag ritkák, ez megmarad a bevezetőben említett, felső kategóriába tartozó hibrid táskarugós matracoknak.

Aztán vannak olyan speciális habanyagok mint az EMC vagy akár Xdura hab, melyek funkciójukat tekintve megegyeznek a memory habbal, de jóval rugalmasabbak és jobban szellőznek annál.

Az EMC habokról már írtunk egy cikket, amelyben elmagyarázzuk, hogy miért jobb, mint a sima memory hab: EMC hab matracok

Sőt, videón is elmondjuk, ha nincs kedved olvasni…

Hasonlóan kényelmes hideghab matracok készíthetők ezek felhasználásával, mint a memory habbal, a megszokott, „mocsárszerűen elnyelő” viszkoelasztikusság nélkül. 

Emellett természetesen a hibrid habmatracoknál is megjelenhet(ne) komfort rétegként a latex – én pályafutásom során egy ilyen hibrid hideghab-latex matraccal találkoztam.

Itthon ez a megoldás tehát nem igazán jellemző, de máshol se nagyon. A latexet inkább rugózattal párosítják – kiegészítőként persze a hab is szóba jöhet, de nem alátámasztó rétegként.

Amennyiben érdekel, hogyan tudsz tökéletes hideghab matracot választani, olvasd el ezt a cikkünket: https://matracman.hu/hideghab-matrac/.

Vagy nézd meg ezt a videónkat, amiben mindent elmondunk a hideghabokról:

<

Hibrid latex matracok

A klasszikus értelemben vett hibrid matracoknál a latex kényelmet fokozó anyagként jelenik meg a zsákrugós tartómagon, akár különféle habanyagok mellett is.

A latex matrac a kaucsuk nyersanyagtól – természetes, kevert vagy szintetikus – , a latex típusától – Dunlop vagy Talalay latex –, a latex anyag sűrűségétől és a zónázástól függően szinte bármilyen rugalmas és kemény lehet. Nincs szükség arra, hogy más anyagokkal kombinálják, egyszerre látja el a tartó és kényelmi réteg szerepét a matracban. 

A latex matracok egy része tehát ennek megfelelően nem hibrid matrac.

Kókusz-latex hibrid matrac
Kókusz-latex hibrid matrac.

Persze a latex matracnál is működhetne a kemény alátámasztó latex mag kényelmi réteggel megoldás. Mondjuk egy tömör, feszes Dunlop latex magon egy hideghab vagy memory komfortréteg – de erre nem nagyon van példa, a tömör Dunlop latexet inkább a lágyabb Talalay latex-szel szokták kombinálni.

Régebben volt divatos a hibrid kókusz-latex matrac, azonban a túlzottan kemény, merev kókusz – mely tartómagként elmarad mind a rugózattól, mint a habtól és latextől – miatt ezek szerintem nem voltak igazán praktikusak.

Ráadásul az extra rugalmas, sokoldalú latex is szükségtelenné teszi a kókusz felhasználását a matracban. Sőt, találkoztam már olyan szakmabelivel, aki egyenesen gyengébb formatartónak tartja a kókusz-latex matracot, mint a „tiszta” latex matracokat.

Amennyiben mélyebben érdekelnek a latex matracok, ezt a cikket ajánlom elolvasására: https://matracman.hu/latex-matrac/.

Videót is készítettünk a témában, érdemes belenézni:

Maradt benned kérdés a hibrid matracokkal kapcsolatban? Írj a hello(kukac)matracman.hu címre és segítünk!

Matracainkat ide kattintva tudod megnézni.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük