Alvás

Balassagyarmat alvásfelmérése 2017-ben.

Így alszik Balassagyarmat 2017-ben…

2017 március 24. és 26. között nem reprezentatív felmérést végeztünk Balassagyarmaton. A téma természetesen a balassagyarmatiak alvási szokásai voltak. Felmérésünket 302 személy töltötte ki, ami remek eredmény, hiszen ez a lakosság majdnem két százaléka! Köszönjük a pozitív hozzáállást minden kedves kitöltőnek!

Néhány fontos eredményt már előre mutatunk az alábbi infografikán, a részletek pedig lejjebb görgetve tekinthetők meg.

Balassagyarmat alvásfelmérés 2017

Balassagyarmat kialvatlan.

balassagyarmat forgolódik

A fekvőpozíciót felmérő kérdésre a lakosság 17,2 százaléka adta azt a választ, hogy forgolódik, ami arra utal, hogy valami zavarja őket álmukban. Ez lehet a mindennapi stressz mellett valamilyen alvászavar vagy akár a nem megfelelő fekhely hibája is. Azoknak a száma, akik éjjelente izegnek-mozognak álmukban, még ennél is nagyobb lehet, hiszen az emberek jelentős része nem tudja, hogy mit csinál álmában – ugyanúgy, ahogy azzal sincs mindenki tisztában, hogy esetleg horkol.

keveset alszanak Balassagyarmaton

Ami talán ennél is nagyobb baj, hogy az alvásra szánt idő is sokaknál a kritikus szint alatt van. 14,2% mondta azt, hogy 5 órát vagy annál is kevesebbet alszanak. Az ideális alvásmennyiség elvileg 6 és 9 óra között van, de azok sem érezhetik magukat biztonságban teljesen, akik a 6 órát jelölték meg az éjszakánként pihenésre fordított időnek.

Csak, hogy érzékeltessük a probléma súlyát: egy felmérés szerint azok az emberek, akik egyhuzamban ébren voltak 17-19 órán át, a volán mögött úgy viselkedtek, mint akinek 0,5 ezrelékes véralkoholszintje van. Ez egy 80 kg-os férfi esetében fél deci 40%-os töménynek felel meg. A felmérés szerint a lakosság 14%-a 5 óránál kevesebbet alszik, így ők könnyen beleeshetnek abba a rétegbe, aki úgy ül autóba, hogy az azt megelőző 17-19 órában nem aludtak. Ezzel nem csak önmagukra, de a környezetükre is veszélyessé válhatnak.

2014-ben Magyarországon 290 elalvásos baleset történt az utakon – és ez csak azoknak a száma, ahol konkrét elalvás történt, azt nem említi, ahol a sofőr csak elbambult, mert fáradt volt…

Lefekves-diagramm

A 302 kitöltő között csak 2 fő volt, aki éjjel kettő után fekszik, ami viszont érdekesebb, hogy majdnem két százalék este nyolc előtt fekszik le aludni – mondjuk ebben minden bizonnyal a túl korai kelés is szerepet játszik…

mit csinálunk lefekvés előtt?

Aggasztó – és mára sajnos már teljesen átlagos jelenség -, hogy a balassagyarmatiak 89 százaléka valamilyen elektromos eszközzel foglalja le magát közvetlenül a lefekvés előtt. Ez nem csak azért rossz, mert nem hagyja agyunkat kikapcsolni – hiszen folyamatosan új impulzusokat kapunk, – de azért is, mert az arcunkba világító fény árt a melatonin termelésnek, amely közvetlenül felelős az alvásért és kizárólag sötétben termelődik. Az olvasás sokkal hatásosabb fegyver, ha könnyen szeretnénk elaludni…

matracfelhozatal balassagyarmat 2017

Balassagyarmat többsége rugós matracon alszik, de ez talán csak a matracipar számára érdekes, az viszont mindenki számára fontos lehet, hogy minden tizedik balassagyarmati kihúzható kanapén hajtja álomra fejét. Ezek a termékek sajnos nem állandó alvásra vannak fejlesztve, így a kényelmes, pihentető alvás elérése legtöbbször lehetetlen rajtuk. Általában helyhiány miatt választják ezt a megoldást, legtöbbször fiatalok.

Meddig bírja egy matrac?

Arról már írtunk, hogy mit tesz az emberrel, ha rossz a matraca, de azzal még adósak vagyunk, hogy mi az az idő, amit egy matracnak ki kell bírnia és mikor jön el az a pont, amikor már le kell cserélni egy matracot. A válaszadók 54 százaléka elvárja egy matractól, hogy legalább 15 éven át kiszolgálja a gazdáját, ami kissé talán túlzó elvárás, hiszen egy átlagos ember, ha 15 éven keresztül használja, akkor 5475 éjszakát és minimum 49.275 órát tölt el az ágyában.

Matrac kor statisztika balassagyarmat

Némileg ellentmond a válaszoknak, de a kérdőívet kitöltőknek csak 16 százaléka alszik 15 évnél régebbi matracon…

Még egyszer köszönöm, mindenkinek, aki kitöltötte a kérdőívünket, és ne feledjétek! Már egy kis odafigyeléssel is nagy lépést tehettek az egészséges életmód felé, ha jól alszotok! 🙂

Ha tetszett a cikkünk, oszd meg Facebookon is! Köszönjük!

Az elemzést Hahn Gábor, a Matracman Alvásblog szakértője készítette. Ha bármilyen kérdésed van a felméréssel kapcsolatban, kérlek írj a molnar.miklos(kukac)matracman.hu címre, vagy hívd a 20/250-7615-ös telefonszámot.

Az elemzés szabadon újrapublikláható, tartalma felhasznállható, másolható. Mindössze annyit kérünk, hogy ha a cikket felhasználod, vagy írsz róla, akkor hivatkozd le egy linkkel a blogot vagy a bejegyzést – a Matracman név megemlítéséhez nem ragaszkodunk, de hálásak vagyunk érte. Megértésed és segítséged köszönjük, ezzel te is hozzájárulsz a magyar alváskultúra fejlesztéséhez.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.