Alvásparalízis – a valóra vált rémálom.

Alvásparalízis, alvásbénulás – mi is ez valójában?

Az alvás bénulás (más néven alvásparalízis) közvetlenül alvás elött vagy felébredéskor jelentkezik, és legfeljebb egy-két percig tart. Az emberek többsége egyáltalán nem hallott még az alvás paralízisről, ha pedig véletlenül előfordult vele, értelmes magyarázat híján igyekszik gyorsan elfelejteni a szörnyű éjszakai emléket.

Azok, akik átélték, arról számoltak be, hogy bénultan fekszenek az ágyukban (Az érintett a szemén kívül egy izmát sem tudja megmozdítani, igy még beszélni sem tud), miközben rémálmaikba illő alakok közelednek feléjük, ők pedig bénultan, tehetetlenül nézik végig az egészet.

alvasparalizis-festmeny

Henry Fuseli festménye 1781-ből – Alvásparalízis. forrás: Wikimedia Commons

Népi vélekedés az alvás bénulásról

Különböző legendák léteznek arra, hogy a Föld különböző pontjain milyen lények támadják meg az alvási paralízisen áteső embereket. Boto például egy rózsaszín folyami delfin az Amazonas vizeiben, amely éjszaka kéjsóvár, ember alakban támadó, kalapot viselő csavargóvá alakul át. Dél-Afrikában leginkább Tokoloshe lénytől félnek, ami félig emberféle ijesztő lény.

A középkorban a jelenséget démonokkal azonosítottak. Azt gondolták, hogy aki alvási paralízisben szenvedett, kéjvágyó alvilági szörnyek látogatták meg. Természetesen az istenfélő közösségek rögtön boszorkánysággal azonosították, több olyan beteg került máglyára, akinek csupán alvás paralízises zavarai voltak.

A newfoundlandi Old Hag (Vén Banya) névre hallgató lényt már annyian látták, hogy a környéken egyenesen az alvás paralízissel azonosítják. A szenvedő alanyok, arról számoltak be, hogy egy öreg boszorkány ráül a mellkasukra, amitől nem kapnak levegőt.

alvasi-benultsag

Joseph E. Baker litográfiája a boszorkányperekről (1892) Forrás: Wikimedia Commons

Magyarországon lidércnyomásnak hívjak, és csak kevesen tudják, hogy a kifejezés az alvásbénulásból ered. A Kislexikon szerint a lidércnyomás: „nyugtalanító, félálomban jelentkező érzés, mely szerint az alvón mintha valamely súlyos teher, szörnyeteg, boszorkány vagy ehhez hasonló valamely rémjelenség ülne, és amely az alvót mintegy elzsibbasztja, tétlenné és bénulttá tenni látszik”

Mi történik alvásparalízis közben az agyunkban?

A tudósok szerint, az teljesen normális ami az emberei testtel történik ilyenkor. A paralízishez erősen kapcsolódik a REM-alvás (rapid eye movement=gyors szemmozgás). A bénulás akkor történik, amikor az agy már a REM státuszban van – ilyenkor a végtagok izmai nem tudnak mozogni. Normális állapotban az emberi agy több fázison megy keresztül, mielőtt elér az aktív álmodás szakaszába, a fent említett REM szakaszba. Alvásparalízis esetében az agy nem járja végig a szokásos létrát, hanem rögtön REM-szakaszba lép, vagy azonnal abból ébred fel. Ilyenkor a tudat nem tudja eldönteni, hogy alszunk vagy ébren vagyunk-e, összezavarodik, és a kettő sajátos keverékében marad.

Ha ez az alvás előtt kapcsolódik be, akkor az éritett még ébren van, miközben a teste már álomba merült, ezt nevezzük hypnopog alvási bénulásnak. Ha ébredéskor még nem kapcsol ki, akkor az illető már felébredt, de a teste még nem, ezt hypnopompic alvási bénulásnak nevezzük.

A japán kutatók mesterségesen idézték elő az alvásparalízist. A kísérletben részvevőket folyamatosan REM alvásciklusuk alatt zavarták meg, igy az agyuk egy idő után kihagyták az alvásfázisokat, és REM-hez ugrott, amit ma SOREM ciklusnak nevezzünk. Az előbb megnevezett ciklus után gyakran jelentkezett az alvás bénulás. A kísérlet bebizonyította, hogy az alvásparalízis szorosan kapcsolódik a REM alvás fázishoz.

Hallucinációk

A bénuláshoz félelemérzet és hallucinációk is társulnak. A hallucinációk élénksége miatt is ijesztő ez a jelenség. Az emberek közel 20-60 százalékának része volt már benne. A hallucinációt külső élménynek érezük, pusztán képzelet termékének és akaratunktól függetlenül létezik.

avlasi-benultsag-remiszto

El sem hiszi az ember, hogy volt önkéntes a japánok kísérletéhez. Kép forrása: 9gag.com

A hallucinációk több csoportba sorolhatók:

• Teljes hallucináció
• Hallucináció
• Pszeudo-hallucináció
• Illúzió

A teljes hallucináció egészen valós élményeként éljük meg, nincs kétségünk afelől, hogy a valóságot látjuk. A hallucinációnál néhány részlet miatt felmerülhet a gyanú a történés eredetiségével kapcsolatban. Mig a pszeudo-hallucináció nem egyszerűen csak gyanús eltérésekkel rendelkezik, de feltűnő hiányosságokat is mutat. Az illúzió pedig csupán egy megszokott inger félreértelmezése.

Az alvásbénulás közben fellépő hallucinációk

Az alvás bénulásnál fellépő képzetek a tünékeny illúziótól a valós hallucinációig terjednek. Egyesek ilyenkor valós élményként élik meg a látottakat.

Hallucinációk fajtái alvásparalízis alatt:

• Intruder (Jelenlét)
• Incubus (Megnyomó)
• Szokatlan testélmény

Az alvásparalízis alatt átélt hallucinációk között a leggyakoribb egy jelenlét érzékelése és az ezzel együttjáró félelem. Ennek az érzékelésnek a mértéke a bizonytalan, kellemetlen gyanútól egészen a teljesen bizonyosságig terjedhet. Ezeket a benyomásokat általában a sötétséggel, az ijesztő környezettel magyarázhatjuk, de más az érzés akkor, ha éppen bénultan fekszünk az ágyunkban.

Az egyszerű jelenlét nem gerjeszt erős érzelmi reakciót, maximum kellemetlen érzést vagy némi félelmet. De viszont a figyelő jelenlétnél már nem csak ott van, hanem cselekszik is. Azt érezük, hogy valaki figyel minket, szemmel tart bennünket. Az ember általában nem tudja megmondani, hogy honnan figyelik és hogy miért, de ez már határozottan kényelmetlennek tartja, és féleme is egyre erősebb jelleget ölthet. A gonosz jelenlét határozott félelmet vált ki, melyet a bénultság és a légzési nehézségek még tovább fokoznak. Ez az érzés a halálfélelemig fokozódhat.

Rövid folyamatábra az alvásparalízisről. Forrás: 9gag.com

A jelenlét érzékelés mellett gyakran fordulnak elő hallási hallucinációk is. Ezek lehetnek elemi hangok (búgás, csngés, zúgás, fütyülés, visítás), vagy különböző testélmények (zsibbadás, remegés, bizsergés, de akár fájdalomérzés is). De akár lehetnek állati vagy emberi hangtól (morgás, vonyítás, suttogás, motyogás) egészen a szavak és beszédig terjedő hallucinációk. A hallási hallucinációknál ritkábbak, de előfordulhatnak látási hallucinációk is. Ezek nem túl részletestől egészen a nagyon meggyőzőig terjedhetnek.

A megnyomó hallucinációknál a bénultan fekvő ember nyomást érez a mellkasán és légzési nehézségekkel küszködik. A nyomásérzés a test bármely más pontján is megjelenhet, de akár az egész testre is kiterjedhet. Ez az élmény gyakran hallási és látási hallucinációkkal társul. Pl. A testrészt nyomó lény testet ölthet és akár halálfélelembe is kergetheti az alvót azzal, hogy fojtogatja a torkát.

Az utolsó fajtája a hallucinációknak a szokatlan testélmények. Igen gyakori a súlytalanság élménye, ami a békés lebegéstől kezdve az emelkedésigen, süllyedésen keresztül akár a repülésig is terjedhet. Létezik testen kívüli élmények, amikor az ember elhagyja a bénult testét és felülről szemléli azt.

Hogyan viselkedjük az alvásparalízis közben?

A legfontosabb magadban tudatosítani, hogy az ijesztő jelenlét csak egy álom. Nem lehet közben megfulladni és hogy nem őrültél meg, hanem a hely ahová kerültél az álommal és az ébrenléttel határos terület. Az agy ébren van, a test még alszik, tehát a cél, a teljes felébredés.

alvasi-benultsag-es-paralizis

Kép forrása: 9gag.com

A levegővétel szabályozása lehet egy megoldás, mert ha a légzésedet szabályozni tudod, az megnyugtató és ezáltal csökkenti a pánikot. A mozgás a megoldás még, hogy felébredj. Igen, az egésztest bénult, de a perifériás területek, mint a lábujj vagy kezek ujjai, képesek lehetnek apró mozdulatokra. Ha sikerül mozgásba hoznod az ujjaidat, az egész testet érintő bénulás gyorsan feloldódik. A legjobb módszernek tartják a tudósok, ha fintorgunk, mintha valami büdöset szagolnánk. Ez az apró mozdulat azonnal megtöri a bénulást.

A vallásos személyeknek jó hír, hogy az alvás bénulás alatt segíteni tud, ha imádkozunk, vagy kellemes képsorokra, személyekre gondolunk. Az ágyban az alvótárs is igen hasznos tud lenni, hiszen valószínűleg feltűnik neki, hogy valami nincs rendben: hangos zihálás, morgás, reszketés. A jelenléte már megnyugtató tud lenni és segíthet felébredni.

Alvási bénultság megelőzése

Önmagában már az is mérsékeli az alvásbénulás által megélt megrázó élményeket, ha már tudtában vagyunk, hogy amit látunk, az nem valóságos, tehát hallottunk már az alvás bénulás jelenségről, tehát kezelni tudjuk a jelenséget.

Az alvásbénulás előfordulása lehet évente egyszer vagy kétszer, de vannak emberek, akik napi rendszerességgel élnek át ilyesmit, akár egy éjszaka többször.

Megelőzhető, ha csökkentjük a napközbeni stresszt, túlhajszolt életmódot. Kielégítő és rendszeres alvást biztosítunk szervezetünknek, kerülni kell a rendszertelen alvást, a késői fekvést, a lefekvés előtt bőséges vacsorát.

Alvásparalízis gyógykezelése

Sajnos tökéletes gyógymód egyelőre nem ismert. Ha a paralízis hetek és hónapok óta ismétlődik, akkor szükségessé válhat gyógyszerek alkalmazása. A Prozac típusú antidepresszánsok gátolják a REM alvást, igy az alvás bénulás számát is csökkenthetők velük. Azoknak akik gyakori problémával küszködnek, mindenképpen érdemes egy alvásspecialistát vagy neurológust felkeresni.

Ha tetszett a cikk, nyugodtan oszd meg Facebookon! Köszönjük! 🙂

Forrásaink voltak:

  • http://crescendo.hu/2006/10/12/az-alvasparalizis-kezelese-es-megelozese
  • https://hu.wikipedia.org/wiki/Alvási_bénulás
  • http://www.nlcafe.hu/egeszseg/20140721/alvasi-paralizis/
  • http://crescendo.hu/2006/10/05/hallucinaciok-alvasparalizis-kozben
  • http://www.webbeteg.hu/orvos-valaszol/neurologia/134507
  • http://nullker.hu/2014/10/miert-szivas-sleep-paralizis-5-teny-az-alvasi-benulasrol/
  • http://www.origo.hu/tudomany/20151013-alvasparalizis-remalmok-hallucinacio-alvas-rem-pszichologia.html
  • http://www.kislexikon.hu/lidercnyomas.html#ixzz3oSZhCC21
  • https://www.vice.com/de/article/der-reale-horror-einer-schlafparalyse-125
  • http://www.spiritualresearchfoundation.org/de/schlafparalyse-schlaflähmung
  • http://www.getastral.de/schlafparalyse/
  • http://www.brigitte.de/gesund/gesundheit/phaenomen–schlafparalyse—albtraum-im-wachzustand-10134532.html
  • https://grenzwissenschaftler.com/2016/01/25/daemonen-und-geister-waehrend-schlafparalyse-betroffener-berichtet-von-seinem-martyrium/
  • http://www.praxisvita.de/schlafparalyse-wenn-der-koerper-ploetzlich-nicht-mehr-reagiert
Alvásparalízis – a valóra vált rémálom.
4.8 (95%) 12 votes
Oszd meg te is! Köszönjük! :)
By | 2017-03-17T22:49:00+00:00 February 26th, 2017|Alvás, Alvásbetegségek|0 Comments

About the Author:

Leave A Comment

OSZD MEG TE IS!