Alvás, Hálószoba

A tökéletes hálószoba berendezése A-Z-ig

Így csinálj az alvásból szertártartást!

Bár életünk nagy részét a hálószobában töltjük, mégis sokszor hajlamosak vagyunk csak felszínesen gondot fordítani rá. Végül is oda úgysem jön be senki rajtunk kívül, ott úgyis „csak” alszunk.

hálószoba

Érdekes, hogy amíg a megfelelő táplálkozásra és a testmozgásra egyre jobban odafigyelünk, addig az alvás – ami ugyancsak biológiai szükségletünk- a háttérbe szorult. Ennek a hátterében többek között az állhat, hogy nem éber önirányítási folyamatról van szó, hanem az alvással töltött 7-8 óra egyszerűen csak elillan, kifolyik a kezünkből. Pedig, ha úgy tekintünk rá, hogy valamivel naponta ennyi időt „foglalkozunk”, rögtön más megvilágításba kerül.

Még akkor is, ha nem úgy érzékeljük, mintha egy órát edzettünk volna, tudatosítsuk magunkban, hogy ebben az időszakban a testünk igenis keményen dolgozik, méghozzá azon, hogy mi minél boldogabban, egészségesebben és tovább éljünk.

Edzés után is levezetsz, ugye? Nem csak izmaidnak van szüksége erre, hanem az egész napos munka után idegeidnek, belső szerveidnek, memóriádnak stb. ugyanúgy. Vezess le helyesen és nem lesz „izomlázad”!

hálószoba

Legyen a hálószobád szentély!

Mivel életünk nagy részét alvással töltjük, ugyanebben az időszakban természetesen a hálószobánkban vagyunk. Nem tudom emlékszik-e valaki az „Ízek, imák, szerelmek” arra a jelenetére, amikor Julia Roberts a meditáció alatt egyfolytában elkalandozik és fejben éppen a meditációs szobáját rendezi be.

Ha a meditációs szobánk éppen nincs is, a hálószobánkat kezelhetjük egyfajta relaxációs templomként, ahol minden elem álomba simogatja a lelket. Segítünk elkezdeni az ábrándozást!

Milyen színek segítenek az elcsendesülésben?

hálószoba

www.benjaminmoore.com

Nem is gondolnánk, hogy a hálószoba színe mennyire befolyásolja alvási kedvünket! De biztos, hogy egy szenvedélyes piros fog ellazítani? A szerelmünk tüzére ugyan jó hatással van, de az alvás szempontjából érdemes csínján bánni vele, szóval csak óvatosan az arányokkal, mert nagyon hamar dominánssá válhat. A szakértők szerint a legáldásosabb, ha valamilyen pasztellszínt választunk a hálószobába. Ezek általában valamely árnyalat lágyabb, krémes változatai és csodásan hatnak az idegrendszerre. Divatosak és nagyon jól használhatók például a földszínek, de egy felhőkék hálószobában is könnyebben hunyjuk álomra a szemünket.

A megfelelő színválasztás természetesen nem csak a falra vonatkozik, ügyesen játszhatunk a kiegészítőkkel is, csak vigyázzunk a kontrasztokkal, hogy nehogy túl zaklatottá váljon a szoba összképe. Egy túlzásba vitt kék például visszafelé sülhet el és rideggé varázsolhatja a teret, de meleg árnyalatokkal keverve gyönyörű harmóniát teremthet. Ha ötleteket gyűjtenél, remek lelőhely a Pinterest, ahol többek között nálunk is találsz egy mesés hálószobákkal foglalkozó összeállításunk!

Mélyedj el egy andalító illattal!

hálószoba

Forrás: amerikanki.com

Tudtad, hogy az orrunk közvetlen kapcsolatban áll agyunk limbikus rendszerével, ami az érzelmeink központja? Ahogy a meleg mézeskalács illata visszaröpít egy-egy kedves karácsonyi emlékünkhöz, úgy bizonyos illatokkal képesek vagyunk háborgó lelkünket lecsendesíteni, elménket ellazítani.

Fontos, hogy a hálószoba illatosításának alapja a friss, tiszta levegő, ezért ne feledkezzünk meg a napi szellőztetésről. Szerezzünk be egy illóolajat vagy légfrissítőt, ami folyamatosan kellemes illatot biztosít, de persze legyünk mértékletesek az adagolással. Ha nem szeretnénk elalvás előtt az érzékeinket felkorbácsolni, világmegváltó terveket szövögetni, akkor akár a színeknél, itt is aranyszabály, hogy a vibráló, serkentő illatokat kerüljük. Az elmélyülést, relaxációt támogató aromákból szerencsére sok van, kísérletezz bátran és találd meg a leginkább hozzád illőt!

  • Levendula: Nyugtató hatása közismert.
  • Rózsa: Romantikus, andalító hangulatot áraszt.
  • Citromfű: Tökéletes illat relaxációhoz, álmatlanság ellen.
  • Kamilla: Nem csak a teája áldásos, az illata is ellazít, elálmosít.
  • Vanília: Édes álmot hozó, kényeztető aroma.
Hány fok legyen a hálószobában?

hálószoba

Forrás: Peter Oumanski

A számunkra optimális hőmérséklet kitapasztalása az egyik alapfeltétele a pihentető alvásnak. Egy túl hideg vagy meleg hálószobában a pihenés felületes, gyakoribbak lesznek a mikroébredések, amelyek hiába nem tudatosulnak bennünk valódi ébredésként, megszakítják az alvás természetes ritmusát, ezzel pedig jelentősen rontva az éjszakai pihenés minőségét.

A szakértők szerint általánosan elfogadott ideális hőmérséklet 15 és 19,5 Celsius-fok között van, azonban mindenkit arra biztatnak, hogy érdemesebb inkább hűvösen tartani a hálószobát. Ennek legfőbb oka, hogy elalvás előtt a testhőmérsékletünk csökken, egy hidegebb szobában pedig egyrészt hamarabb álmosodunk el, másrészt támogatjuk testünket a pihenésben. Ezzel szemben ébredés előtt az agyunk a testhőmérsékletet ismét növelni kezdi, jelezvén, hogy ideje felkelni, ily módon egy felfűtött szoba könnyedén összezavarhatja az alvás természetes folyamatait.

Ha didergősek vagyunk, akkor is próbáljunk átszokni a hűvösebb alvási körülményekre. Ne a hőmérsékletet állítsuk magasabbra, használjunk jó minőségű, természetes ágyneműt, ami száraz klímát biztosít, nem okoz verejtékezést és optimális hőmérsékletet nyújt a testnek (pl. gyapjú), esetleg öltözzünk fel jobban.

Mindazonáltal nemcsak a szoba temperatúrája fontos, gondoskodjunk a megfelelő, 40-60 százalékos páratartalom kialakításáról is. Amíg a túl száraz levegő irritálja a nyálkahártyát, addig a túlságosan párás pedig melegágya az elszaporodó atkáknak, gombáknak.

Milyen az ideális világítás a hálószobában?

hálószoba

A hálószoba megvilágítása az összes többi szobától eltérő fényforrások használatát igényli. Nemcsak a mesterséges, hanem a természetes világításra is fokozottan oda kell figyelni. Mivel a mély alvásért felelős melatonin kizárólag sötétben termelődik, ha nem szeretnénk nyugtalanul tölteni az éjszakát, igyekezzünk minden zavaró fényforrástól megszabadulni.

Nem kedvező az sem, ha „csak” az utcai közvilágítás szűrődik be, tehermentesítsük szobánkat a külvilág fényeitől, ne hagyjuk, hogy egy ilyen apróságnak tűnő, de igazából nagyon is jelentős tényező gátolja szervezetünket a legfontosabb regenerálódási időszakban. Ha gondoskodtunk a teljes elsötétítésről, akkor érdemes megtervezni a hálószoba kialakításának megfelelő benti világítást.

Erre attól függően, hogy pontosan milyen funkciókat tölt be a hálószoba, sokféle kreatív megoldás létezik.  A legfontosabb azonban az, hogy lágy, meghitt fényeket használjunk és a pihenés közben természetesen az összes világítást kapcsoljuk le. Praktikusak a meleg színű, fényerő szabályzóval ellátott lámpák. Ne használjunk éles, erős fényforrásokat, mert ezek csak „kiverik az álmot a szemünkből” és kitolódik a lefekvés időpontja. A lámpatestekből jobb olyat választani, amiben az izzó felfelé világít és nem közvetlenül az aludni készülő szemébe.

Érdemes a kapcsolókat is úgy elhelyezni, hogyha elálmosodunk, már ne kelljen felkelni a villany lekapcsolásához. Megfelelő fényfestéssel csodálatos atmoszférát teremthetünk a hálószobában.

A jó alvás legfontosabb feltétele a kényelmes matrac

hálószoba

Forrás: www.noks.hu

Az eddig felsorolt szempontok persze mind nagyon lényegesek, de még közel sem értünk esti mesénk végére! Ugyanis hiába néz ki varázslatosan a hálószoba, semmit nem ér, ha a fekhelyed kényelmetlen. A matrac a főfogás, a többi „csupán” köret. Ahogyan egy ház megépítését sem a spájzzal kezded, a hálóban is a legnagyobb hangsúlyt a matracra kell fektetned.

Minden, amivel eddig foglalkoztunk, csak relaxációs előjáték volt, a legközvetlenebb kapcsolat az alvás és a matracod között lesz. A számunkra megfelelő fekhely kiválasztásának részletezésébe azonban most nem mennék bele, szerencsére a legjobb helyen jársz: egy komplett matracválasztási online könyvtárba csöppentél éppen!

Amit azonban elöljáróban tudnod kell, a jó fekhely kiválasztása nem olyan egyszerű, mint amilyennek elsőre tűnhet. Egyrészt könnyen el lehet veszni az alapanyag-útvesztőben, másrészt ott vannak a különböző technikák, az alátámasztás, szellőzés, rugalmasság, keménység, élettartam stb. stb., amivel foglalkozni kell. De ne ijedj meg, egy megfelelő matrac-coach segítségével biztosan megtalálod a pihentető alvás receptjét!

Böngészd bátran honlapunkat, sok hasznos információt tartalmazó videót és cikket találsz, ha pedig esetleg kérdésed lenne, nyugodtan keress fel minket (keresztesi.dori@matracman.hu) és igyekszünk a legjobb tudásunk szerint rendelkezésedre állni!

Ha tetszett a cikk, támogasd földalatti alvás-mozgalmunkat egy lájk vagy megosztás formájában! 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük