Egyéb

Szolnok is rosszul alszik.

Szolnoki alvásfelmérés (2017)

Szolnok sem alszik jobban az országos átlagnál. Legalábbis az egy hónappal ezelőtt véget ért felmérés adatai szerint a lakosok 59 százaléka elégdetlen a saját kipihentségével…

Miből adódik, hogy a szolnokiak több, mint fele már reggel fáradt? Mennyivel alszunk jobban, mint az osztrákok? És mit tehetünk azért, hogy ne menjen rá egészségünk a kialvatlanságra? Az infografika után részletesen is megvizsgáljuk ezeket a kérdéseket…

szolnok alvás infografika

Szolnoki alvásfelmérés részletes elemzése

A többség már az alvás utáni időszakban is fáradtnak érzi magát. Szolnokon 58,5 százalék az elégedetlenek aránya, ami hazai viszonylatban az eddigi eredmények szerint átlagosnak mondható. Érdekesség, hogy a sógoroknál például jobban alszunk – Ausztriában 60-65 százalék közötti a kialvatlanok aránya.

elegedettseg

A fáradtságnak rengeteg oka lehet, köztük a rossz egészségügyi állapot, a megfelelő tárgyi körülmények hiánya vagy éppen a túl kevés alvásra fordított idő. Talán ez utóbbi a legsúlyosabb – és szerencsére a legkönnyebben orvosolható is.

A felmérést kitöltők 14,2 százaléka mindössze 5 órát vagy annál is kevesebbet alszik. További 31,9 százalék pedig átlagosan hat órát. Ez az alvásmennyiség hosszútávon biztosan kevés arra, hogy tökéletesen kipihenjük magunkat – az 5 vagy kevesebb óra egyenesen kórosan kevés.

kevés az alvással töltött idő

Az ideális alvásmennyiség valahol 7-9 óra között lenne. Aki ennél kevesebbet alszik, az nem csak saját, de környezete egészségét és testi épségét is veszélybe sodorja. Mogorvák, hirtelen haragúak ugyanis a kialvatlanok. Sokkal borúsabban látják a világot és úgy is állnak hozzá környezetükhöz. Így már középtávon is felőrölhetik személyes kapcsolataikat. Akár a házasságuk, kapcsolataik is rámehetnek a kialvatlanságra.

Ennél is durvább azonban, ahogyan a kialvatlan emberek az életükkel játszanak. Egy új-zélandi-ausztrál közös kutatás szerint azok az emberek, akik már 17 órája ébren vannak, olyan szinten vezetnek autót, mint a kipihent 80 kilós férfi két sör után. Egyszerűen lassulnak a reflexek, ami a hirtelen dühbe jövetellel fűszerezve már komoly veszélyt jelent mind a sofőrre, mind a többi közlekedőre.

A francia autópályakezelő kutatásai is ezt támasztják alá. Az  francia cég felmérése szerint minden harmadik autópálya-baleset a túl fáradt sofőrökre vezethető vissza.

Nem csak a túl kevés alvás lehet azonban a fáradtság oka. Rengeteg olyan szokásunk van, ami befolyásolja, hogy mennyire lesz nyugodt az éjszakánk. Ilyen tényező például az is, hogy mit csinálunk a lefekvést megelőző időszakban.

A magyarok többsége – és így a szolnokiak is – tele van rossz szokásokkal. A többség tévét néz vagy valamilyen monitort bámul az elalvás előtti 30-60 percben. Itt már írtunk az alvás előtti tévézés ártalmairól, de röviden érdemes megemlíteni a probléma fő forrását. A képernyőkből áradó kék fény ugyanis felborítja szervezetünk működését. Azt az információt közvetíti ugyanis agyunkba, hogy még nappal van. Így pedig az éjszakáink is rosszabbak lesznek, nem fogunk olyan jól aludni.

Ráadásul a televízióban futó műsorok többsége nem enged kikapcsolni, inkább tovább pörgeti agyunkat. Sokkal jobb módszer lenne a kikapcsolódásra, ha lefekvés előtt olvasnánk kicsit vagy lágy, nyugtató zenét hallgatnánk.

Tovább fokozza a helyzetet, hogy sokan olyan fekhelyen alszanak, amelyen szinte lehetetlen jót aludni. A kinyitható kanapék például inkább átmeneti megoldásnak – leginkább vendégágynak – számítanak, mégis a hazai lakosság 10-15 százaléka ilyen fekhelyen tér nyugovóra.

szolnok matrac

Erre utal az is, hogy a válaszadók ötöde jelezte, hogy éjszakánként forgoldóva alszik. Ennek a mentális állapoton és egyéb betegségeken túl a leggyakoribb oka, hogy egyszerűen túl kemény matracon fekszünk, amely elszorítja a vérkeringést és arra kényszeríti testünket, hogy egyik pózból a másikba forduljunk – így szabadítva fel a véráram útját. Ezek az apró éjszakai ébredések pedig meggátolnak minket a pihenésben.

De miért nem alszunk eleget?

Erre a kérdésre a legegyszerűbb válaszolni. Egyszerűen nem tartjuk elég fontosnak. Míg a rendszeres testmozgás és az egészséges étkezés már alapvetőnek számít az egészségtudatosabb emberek gondolkodásában, addig az alvásra még nem fordítunk kellő figyelmet.

Pedig egy kis odafigyeléssel sokat tehetünk érte, hogy jobban aludjunk. Nem nagy ördöngősség, csupán egy picit többet kellene aludnunk. Ráadásul ez a legolcsóbb módja annak, hogy vigyázzunk egészségünkre, hiszen az alvás ingyen van.

több alvás, nagyobb boldogság

A fenti ábra is jól mutatja, hogy mennyivel elégedettebek a reggeleikkel azok a válaszadók, akik többet alszanak. Akár már plusz egy óra alvás is nagyot lendíthet a dolgon.

Hogy a Matracman alvásblog is hozzájáruljon a szolnokiak pihenéséhez, összeszedtünk néhány tippet, amivel könnyedén javíthatunk alvásminőségünkön:

  • Ne együnk zsíros, nehéz ételeket az esti órákban.
  • Aludjunk teljes sötétségben és csendben.
  • Kerüljük a tévézést és számítógépezést  a lefekvés előtti időszakban.
  • Próbáljunk rendszert csempészni a mindennapjainkba. Feküdjünk és keljünk lehetőleg minden nap azonos időben.
  • Késő délutántól már kerüljük a kávé, serkentő hatású teák és energiaitalok fogyasztását.
  • Aludjunk egy órával többet! 🙂

Legyél te is Szolnok Alvásnagykövete! Oszd meg a cikket ismerőseiddel is, hogy jól aludjon a város! 🙂

A cikket Hahn Gábor, a Matracman Alvásblog szakértője készítette. Amennyiben bármilyen kérdésed lenne a leírtakkal kapcsolatban, írj a molnar.miklos(kukac)matracman.hu címre.

Az írás minden eleme szabadon publikálható, újraközölhető. Mindössze annyit kérünk, hogy a forrást – vagy a blog főoldalát (matracman.hu) egy linkkel jelöljék meg. Köszönjük.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük