Hybrid Zone PRO matrac
Hybrid Zone PRO
A matrac elérhető bármilyen egyedi méretben. Infók a lap alján!
A matrac magját a már jól ismert magyar fejlesztésű hybrid habunk adja. Az extra azonban csak ezután jön. Mindkét oldalán szuper sűrű, szuper tartós 50kg/m3 sűrűségű HR/HD hideghab található. Ettől lesz elnyűhetetlen – az ára pedig kategóriájában verhetetlen.
Mennyire jó ez a matrac? Gábor – Matracman – véleménye szerint ez a matrac a hazai matrackínálat felső 10 százalékában van. Ha megnézed, hogy melyik matracban van még 50-es sűrűségű hideghab – szinte semelyikben -, akkor érteni fogod, hogy mire gondol.
Miiiicsoda? Nem az egész matrac HR hab?
Valóban, a matrac középső magja egy spéci hybrid habból készül, ami nem HR hab. Ezt a hybrid habot az Eurofoam – mai nevén Neveon – magyar leányvállalatának mérnökei fejlesztették ki, és olyan jól sikerült, hogy mindjárt jobb mutatókat produkált, mint a hasonló sűrűségű – 35kg/m3 – hagyományos habok, ráadásul jelentősen kedvezőbb áron, mint a többi nagy sűrűségű (HD) hab, amit használunk.
Mivel jóban vagyunk velük, nem kellett sokat győzködni, hogy próbáljuk ki ezt a habot és hozzunk létre belőle valami jót. 🙂 De azért ebben a PRO változatban nem bírtuk ki, hogy ne varázsoljuk köré az egyik legsűrűbb hazai HR habot, amely 50kg/m3 tömegsűrűségű. Ez már ugye Super HD minőség. 🙂
Álljunk is meg itt egy pillanatra. Ha még nem vagy született matracszakértő, akkor a következő 4 cikk nagyon sokat segíthet, hogy megértsd, miről beszélünk, amikor habokról van szó:
Ha nem olvastad el a fenti cikkeket, akkor röviden elmondom a lényeget: itthon a habok egy igen jelentős része 25-35 kg/m3 sűrűségű, normál, nem HR hab.
A hideghabok esetében a formatartás – tehát a tartósság – és a sűrűség között általában komoly összefüggés van. A Hybrid Zone PRO matrac átlagos testsűrűsége 41kg/m3. Ez ki is jelöli a helyét nem csak a hazai, de úgy általában a világ legjobb habmatracai között is. Méghozzá valahol a csúcs környékén. Ha nem hiszed, keress nyugodtan 40-esnél nagyobb sűrűségű matracokat a magyar piacon.
És a formakövetés?
A Hybrid Zone PRO egy feszesebb félkemény matrac. A matrac két oldalán 4-4 centiméter vastagságban található egy lágyabb HR komfortréteg, ami azért felel, hogy tökéletes kényelemben tölthesd az éjszakát. Ráadás a komfortréteg alatt mindkét oldalon további 7 ergonómiai zónát vágtunk a középső tartóhabba.
Íme, egy keresztmetszeti rajz, hogy nagyjából el tudd képzelni:

Érdekel, hogy miért jó a zónázás? A videóban kivesézzük a zónásított matracokat!
Ez csak keresztmetszeti rajz, de természetesen hoszzában is meg van vágva a matrac, így a kis habblokkok egymástól különálló életet élhetnek, aminek köszönhetően még nagyobb lesz a formakövetés.
Ezt a zónázást egyébként rengeteg matracunkban használjuk, mert vásárlóink visszajelzései mind az általuk adott kényelmet, mind pedig a tartósságukat megerősítették az elmúlt években.
Szóval láthatod, hogy a vállzónák és a csípőzóna kissé ki van könnyítve, hiszen ez a két testtájék kilóg a többi vonalából, így amikor fekszel, akkor ezeknek beljebb kell nyomódniuk a matracba. A derekadnál pedig arra van szükség, hogy megtámasszon. Így lesz egyenesebb állapotban a gerinc.
Ezek nem kimondottan mélységi zónák, szóval nem kell megijedni, nem fogsz elmerülni a matracban. Annyi történik, hogy adsz egy esélyt a testednek, hogy kényelmesebben pihenjen és ne összetörten ébredj. A gerinced természetesesbb pozícióban lesz, a vállad nem fog úgy zsibbadni, nem fogja annyira elnyomni a vérkeringésed a matrac. Összességében nem fogsz annyit forgolódni és így kipihentebben fogsz ébredni.
Egy 80×200-as méretű Hybrid Zone PRO matracban 280 külön mozgó habblokk van. Négyzetméterenként majdnem kétszáz (pontosabban 175) – raádásul ez mindkét oldalon. Egész kis blokk hadsereg dolgozik tehát a kényelmedért…
Nézd meg ezt a videót, amiben mindent elmondok a hideghab matracokról!
Soft HR – memóriahab helyett, ráadásul duplán!
Persze a zónázással még nem fejeztük be a kényelmedért folytatott harcot. Ahogy írtam, a matrac mindkét oldalán van 4-4 centiméternyi kicsit lágyabb komfort réteg. Ezt az anyagot ebben a matracban memóriahab helyett használjuk és ezzel mindjárt két legyet is ütünk egy csapásra.
Egyrészt bár ez az anyag lágyabb, de egyáltalán nem süpped úgy, mint a memóriahab – nem ad süllyedős mocsaras érzést. Másrészt a szellőzése is rendben van.
Külön jó hír, hogy míg a hasonló matracok esetében a memóriahab csak a matrac egyik oldalán szokott elhelyezkedni, addig itt mindkét oldalon van komfort réteg. Ez azért jó neked, mert a matrac forgathatóvá válik, ami jelentősen növelni fogja az élettartamát.
Ha egy feszes félkemény matracot keresel, ami nem csak ergonómiai zónákat, hanem komfortréteget is ad, akkor a Hybrid Zone PRO kiváló választás.
Nem csak tartós, de megfizethető is – és mellette kényelmes alapanyagokból készült. A zónázás és a komfortréteg miatt pedig tested kap egy esélyt, hogy kényelmesebben feküdjön, mint kemény matracon…
A kényelem nálunk ugyanis alapvetés, így nem véletlenül érhető el pénzvisszafizetési garancia erre a matracra is… (A 80×200, 90×200, 140×200, 160×200 és 180×200-as méretekben.)

Nézzük a szellőzést!
A hideghabok szellőzése hagyományosan jó. A nyitott cellaszerkezet miatt a levegő könnyedén átjárja, így nem kell attól tartanunk, hogy éjszaka belefüllednénk… Emellett az sem elhanyagolható tény, hogy a Hybrid Zone PRO matracban 34 keresztirányú légycsatorna és 7 hosszirányú légycsatorna fut keresztül (egy 80×200-as matrac esetében). Ez csak tovább javítja a szellőzést és segíti a megfelelő klíma kialakítását.
Plusz pont, hogy a hasonló kényelmet adó matracok általában hagyományos memóriahabbal készülnek, aminek a szellőzése elég gyér. Viszont a HR Soft anyag, amit mi használunk nem memóriahab, hanem egy lágyabb habanyag, aminek nincs gond a szellőzésével.
Ha bejössz üzletünkbe, könnyedén tesztelheted is, hogy milyen könnyen átlélegzik.
Tartalmaz károsanyagot?
Az általunk forgalmazott habmatracok minden olyan minősítéssel rendelkeznek, amelyek garantálják, hogy semmilyen egészségedre káros anyagot nem tartalmaznak. Mi csak ilyen alapanyagokkal dolgozunk.
A következő néhány sorban megnézheted, hogy milyen igazolásokkal rendelkezik matracunk – természetesen az összessel, amire egy habból készült matracnak szüksége van.
Minősítések, igazolások
Fő tulajdonságok
A Hybrid Zone PRO matrac magyar termék?
Elég magyar. Nézzük meg kicsit részletesebben. A matracok középső magját alkotó úgynevezett hybrid habot itt Magyarországon készítik. Egészen konkrétan Miskolc mellett, Sajóbábonyban, az Eurofoam Hungary üzemében. Itt készül a matrac mindkét oldalán megtalálható 50-es sűrűségű HR hab is. A formára vágás is itt történik. Ez tehát pipa, szerintem kellőképpen magyar termék.
De ez mind hagyján, a matrac lelke, a hybrid hab egy teljesen magyar fejlesztés – a magyar leányvállalat mérnökeinek ötlete volt és bumm, elég jól sült el, hiszen kényelemben tökéletes, tulajdonságaiban pedig felülmúlja az azonos sűrűségű hagyományos habokat!
A huzat alapanyagát Belgiumból importáljuk – itthon egyszerűen nincs olyan textilipari cég, ami ilyesmivel foglalkozik. A varrást azonban itthon, Érsekcsanádon végzik. Amit lehet, kihozunk a dologból itthon.
A Matracman Shop teljesen magyar vállalkozás. Ha nálunk vásárolsz, nem vándorol ki a profit az országból. 🙂 Amit lehet, hazai cégtől vásárolunk, csak ott nyúlunk külföldi alapanyaghoz, ahol feltétlenül szükséges.

Fizethetek egészségpénztárral a Matracman Shopban?
Természetesen. Hosszú évek óta szerződött partnerei vagyunk az összes hazai egészségpénztárnak, így nincs semmi akadálya, hogy nálunk vásárolj.

Üzleteinkben le is tudjuk húzni EP kártyád, nem kell készpénzben fizetned, aztán heteket várnod a kiutalásra…
Ha bármilyen kérdésed lenne ezzel a matracunkkal kapcsolatban, ne habozz, lépj kapcsolatba velünk a hello(kukac)matracman.hu címen, a 20/310-3527-es telefonszámon.
Vagy ami ennél is jobb, gyere el hozzánk a 13. kerületi üzletünkbe a Hegedűs Gyula utca 38-ba és próbáld ki személyesen!
Egyedi méretek
Hybrid Zone PRO matracunkat bármilyen egyedi méretben elkészítjük. Alább néhány tipikus méret árát meg is mutatjuk – ha nincs benne, amit keresel, kérlek írj a hello(kukac)matracman.hu címre.
Ennél a matracnál a vastagság is változtatható. Amennyiben vastagabb verzióban szeretnéd, úgy centinként plusz 5 százalék felárral számolhatsz.
| 70×180 | 131 000 HUF | 110×210 | 189 131 HUF | 160×180 | 262 000 HUF |
| 70×190 | 131 000 HUF | 110×220 | 198 138 HUF | 160×190 | 262 000 HUF |
| 70×200 | 131 000 HUF | 120×180 | 196 500 HUF | 160×210 | 275 100 HUF |
| 70×210 | 137 550 HUF | 120×190 | 196 500 HUF | 160×220 | 288 200 HUF |
| 70×220 | 144 100 HUF | 120×200 | 196 500 HUF | 170×180 | 278 375 HUF |
| 80×180 | 131 000 HUF | 120×210 | 206 325 HUF | 170×190 | 278 375 HUF |
| 80×190 | 131 000 HUF | 120×220 | 216 150 HUF | 170×200 | 278 375 HUF |
| 80×210 | 137 550 HUF | 130×180 | 212 875 HUF | 170×210 | 292 294 HUF |
| 80×220 | 144 100 HUF | 130×190 | 212 875 HUF | 170×220 | 306 213 HUF |
| 90×180 | 144 000 HUF | 130×200 | 212 875 HUF | 180×180 | 288 000 HUF |
| 90×190 | 144 000 HUF | 130×210 | 223 519 HUF | 180×190 | 288 000 HUF |
| 90×210 | 151 200 HUF | 130×220 | 234 163 HUF | 180×210 | 302 400 HUF |
| 90×220 | 158 400 HUF | 140×180 | 222 000 HUF | 180×220 | 316 800 HUF |
| 100×180 | 163 750 HUF | 140×190 | 222 000 HUF | 190×180 | 311 125 HUF |
| 100×190 | 163 750 HUF | 140×210 | 233 100 HUF | 190×190 | 311 125 HUF |
| 100×200 | 163 750 HUF | 140×220 | 244 200 HUF | 190×200 | 311 125 HUF |
| 100×210 | 171 938 HUF | 150×180 | 245 625 HUF | 190×210 | 326 681 HUF |
| 100×220 | 180 125 HUF | 150×190 | 245 625 HUF | 190×220 | 342 238 HUF |
| 110×180 | 180 125 HUF | 150×200 | 245 625 HUF | 200×200 | 327 500 HUF |
| 110×190 | 180 125 HUF | 150×210 | 257 906 HUF | 200×210 | 343 875 HUF |
| 110×200 | 180 125 HUF | 150×220 | 270 188 HUF | 200×220 | 360 250 HUF |
Figyelem! Egyedi méretű matracainkra sem pénz-visszafizetési garancia, sem pedig elállási jog nem vonatkozik.
Breeze-Max 24 - a jövő matrachuzata
Nem véletlenül készülnek a Matracman Shopban található matracok ugyanazzal a matrachuzattal.
Míg a tökéletes matrac mindenkinek más és más keménységet és formakövetést kíván, addig a huzatból elég egy. Annak az egynek viszont tökéletesnek kellett lennie. Ennek érdekében kértük meg belga barátainkat a Pieters Textile-nál, hogy segítsenek nekünk kifejleszteni álmaink matrachuzatát. Így született meg anno Moby 18. Aztán tovább nyaggattuk őket. És megszületett a Breeze-MAX 24.
Olyan matrachuzatot álmodtunk meg, ami messze jobb, mint a többi. Olyat, ami tényleg valami extrát tesz az asztalra. Ez az extra pedig ezúttal a szellőzés volt…
Jobban szellőzik, mint bármi más, amivel eddig találkoztunk
Ha van egy kis időd keresgélni – de talán láttál is már ilyet néhány matracnál -, akkor érdemes megnézni, hogy bizonyos matracok oldalán 3D-s huzatcsík fut. Ha elolvasod ezeknek a matracoknak a leírását, akkor azt fogod látni, hogy ez a kis csík mennyire pozitívan befolyásolja ezeknek a matracoknak a szellőzését.
Egy ilyen oldalt futó 3D-s textilcsík egy kis méretű matrac esetében a teljes felület kb. 6,7 százalékát teszi ki, míg egy nagy matracnál kb. 4,7 százalékát. És mindenki azt mondja, hogy ettől úgy szellőzik majd a matrac, mint az irgum-burgum.
Szóval, ez a pár százaléknyi extrán lélegző felület ilyen csodákra képes. De milyen csodákra lenne képes, ha a teljes huzat ilyen anyagból készülne?
Belga partnereinket is érdekelte ez a téma. Kipróbálták, megcsinálták, megmérték. Ők azt mérték – és úgy tudom, hogy ezt a belga hatóságok sem vitatták -, hogy azonos tömegű szövet esetében, ha az egész matrac az általuk alkalmazott Breeze 3D technológiával készül, akkor 40 – negyven! – százalékkal jobban átszellőzik, mint a hagyományos technikával készült huzatok.
Mi pedig úgy voltunk vele, hogy már miért érnénk be 4-5-6% lélegző anyaggal? Csináljuk meg úgy, hogy mindennél jobban szellőzzön. Csináljuk meg mi is az egész huzatot ebből az anyagból…

Milyen feltételeket támasztottunk a Breeze-MAX 24 fejlesztése során?
Ne tartalmazzon semmilyen egészségre káros anyagot.
A Breeze-MAX 24 huzat gyártója OEKO-TEX® Standard 100 minősítéssel rendelkezik. Semmi nem kerül ki a kezük közül, ami nem éri el ezt a szintet, így nem kell tartani tőle, hogy a nálunk vásárolt matrac bármilyen egészségedre káros anyagot tartalmaz.
Ne tömjük tele vattával
Nem akartuk, hogy egy 2-3 centiméter vastag huzatunk legyen, hogy így növeljük a matrac „vastagságát.” Ilyen matracot már legalább egy évtizede nem árulunk. Nem szeretjük megvezetni a vásárlóinkat, márpedig a vattával jól kitömött matracok csak arra alkalmassak, hogy egy matrac 3-6 centivel vastagabbnak tűnjön – hozzáadott érték nélkül.
Minden matracunk huzat nélkül is extra kényelmes, nem kell elrejtenünk semmit vatta hegyek alá…
Legyen minél lágyabb tapintása.
Ezt a részt szerintem nem kell jobban kifejteni. Ha bejössz és ráfekszel, szeretni fogod. Eddig mindenki szerette. 🙂
Próbáljunk elérhető áron belül maradni.
A legjobbat szerettük volna adni, de mégis megfizethető áron, hiszen a Matracman Shop célja, hogy minél szélesebb réteghez juttassa el a matracipar legkiválóbba alapanyagait – de elérhető áron.
Éppen ezért készül már minden új gyártású matracunk a Breeze MAX 24 huzattal, egy féle változatban, hiszen így a logisztikai költségek sokkal alacsonyabbak, mintha minden matracunk külön huzatot kapott volna. Ráadásul ennek amúgy sem lenne túl sok értelme, hiszen csak design változásról lenne szó.
Mutassunk utat olyan anyagok felhasználásával, amelyek a magyar piacon még nem terjedtek el.
A komolyabb sportcipők esetében már alapvetésnek tűnik, hogy használják a különböző 3D technológiával készített szöveteket. Néhány matrac oldalán is láthatsz ilyen 3D szalagot. Na de, hogy az egész matrac 3D szövetbe legyen burkolva? Nem mondom, hogy mi vagyunk az elsők, de hol találsz még ilyet?

A cipőknél már mindennapos a technológia, de vajon a matracoknál mikor lesz az?
Pedig, ahogy fentebb írtuk, az eredmény nem kisebb, mint 40%-os átszellőzés javulás. Kevés ennél nagyobb ugrást láttam a matraciparban, 2010 óta, amikor ezzel az iparággal kezdtem foglalkozni. Egy ilyen matrachuzattal – a mi amúgy is jól szellőző matracainkon – már nem lehet meleged. Ha pedig mégis, akkor a termosztátot kell lecsavarni. 🙂









Értékelések
Még nincsenek értékelések.