Ágy, Matrac

80×160-as matracok és ágyak legendája

Matrac 80×160-as méretben? Kinek jó az?

Alapvetően senkinek. Gyakorlatilag azoknak, akik valamilyen érthetetlen oknál fogva vettek egy 80×160-as ágyat és rájöttek, hogy a mellé kapott szivacs mindenre jó, csak alvásra nem.

Ennél is jellemzőbb azonban, hogy ezt a méretet valahogyan megörökölték és nem akarnak új ágyat venni, hiszen, ha csak egy matracot kell venni a már meglévő – de elég furcsa méretű – ágyba, az olcsóbb, mintha egy új ágyat is kellene vásárolni. Ezzel néhány probléma azért akad…

Segítség! Sehol nincs 80×160-as matrac!

Bizony ám, hogy nincsen. Nem csak úgy nincs, hogy raktárról azonnal nem tudnak kiszolgálni a boltban, de nagyjából úgy sincs, hogy nincs legyártva az országban. Egyedi méretben sem tudja mindenki megcsinálni, aki pedig normális matracokat árul, ott minimum 3-4 hetet fognak mondani az átfutási időre.

80x160-matrac-agy

Nagyon cuki, csak nemsokára ki kell dobni, mert kinövik. (Kép: Best Todler Beds)

Ráadásul a legtöbb helyen a 80×200-as árában akarják majd rád sózni – nem nyerészkedni akarnak, csak a gyártástechnológia olyan, hogy ezt a habméretet egy 80×200-as habból fogják levágni. Ez mindenkinek jó biznisz, csak annak nem, aki veszi. Akkor miért gyártanak egyáltalán 80×160-as ágyat? Megmondom őszintén, én sem tudom, de van egy olyan érzésem, hogy élt valaha egy jó üzleti érzékű asztalos, aki rájött, hogy a csecsemő ágy és az egyszemélyes ágy közé be lehetne szorítani egy öszvér méretű ágyat, így mire egy gyerek felnő, tulajdonképpen négy ágyat veszenk neki a szülei:

  • Egy csecsemő ágyat – tudjátok a rácsos,
  • egy 80×160-as ágyat,
  • majd amikor ezt kinőtte, egy 90×200-as ágyat,
  • és amikor már felmerül, hogy nem egyedül alszik, akkor egy franciaágyat.

Zseniális! Máris eggyel több ágyat adtunk el. Ha lenne két életem, az egyiket arra tenném fel, hogy ez a teória igaz, mert amúgy ennek a méretnek semmit értelme.

Spórolj pénzt! Ne vegyél se 80×160-as matracot, se 80×160-as ágyat!

Ha már van egy ilyen méretű ágyad, akkor se vegyél bele matracot. Ahogy a gyerek eléri 145-150 centit, le kell majd cserélned egy nagyobbra. Ha nem veszel neki egyből franciaágyat, akkor marad a jól bevált 80 vagy 90 széles ágy.

Ebben az esetben néhány év alatt vettél kettő darab matracot (80×160 és 90×200) és egy új ágyat. Ha még nincs 80×160-as ágyad és mégis veszel akkor a fenti példa alapján két matracot és két ágyat veszel a gyereknek. Tudod, hogy lehet spórolni? Elmondom. Vegyél egyből normális méretű ágyat!

Mekkora méretű ágyat vegyek a gyereknek a kiságy után?

Vegyél inkább egy hagyományos egyszemélyes ágyat és hozzá egyetlen matracot. Így nem kell kétszer vásárolnod. A felnőtt méretű 90-es ágy például minden gyereknek beválik. És még hálás is lesz egy idő után, hogy nem gyerekágyban altatod.


Hogy választhatsz magadnak tökéletes matracot? Klikkelj ide matracválasztási tippjeinkhez!


A 90×200-s méret nagyon sokáig jó lesz. Ha akarod, akkor olyan sokáig, amíg gyermeked el nem költözik. Ha még többet akarsz spórolni, akkor elmondom, hogy kis híján egyetlen matraccal elhúzhatod a kiságy utáni időszaktól az egyetemig. Persze én 5 évente cserélném a matracomat, de ez is egy lehetőség.

Nem fog legurulni/kigurulni a gyerek a nagyobb ágyból?

Meglepődnél, hogy gyerekek milyen ügyes kis lények, de természetesen erre is van megoldás. A legtöbb ágyra fel lehet szerelni úgynevezett leesésgátlót. Ez megakadályozza, hogy gyermekeddel bármi rossz történjen. Ha már nagy a gyermek, akkor egyszerűen eltávolítható és egy szép nagy felnőtteknek szóló ágya lesz.

80x160-hoz-leesessgatlo

Ez a leesésgátló például fenyő ágyakhoz készül.

Ne feledd! Nem érdemes feleslegesen 80×160-as ágyat venni! Hamarosan úgyis kidobod egy nagyobbért!

Segíts megmenteni minél több embert a pénzkidobástól! Oszd meg ezt a cikket! A “Tetszik” és “Megosztom” gombok nyomkodásáért külön köszönet!

A cikket a csillagokkal tudod értékelni.

19 említés a “80×160-as matracok és ágyak legendája” cikkben/cikkekben

  1. EGP szerint:

    3 gyerekes anyukaként nagyon örülök, hogy van 80×160-as ágyunk! Öröklik egymástól természetesen, így már régóta használatban van és lesz is még sokáig. Igenis számít az a fél négyzetméter, amivel kevesebb helyet foglal! Persze egyke gyereknek nagy lakásba nem érdemes használni. (Egyébként a 90×200-as matrac sem örök életű, ha valaki kapott egy 80×160-as ágyat, tudják a gyerekek sokáig használni, akkor érdemes bele matracot venni, mire az ágyra már nem lesz szükség, addigra a 90×200-as matrac is tönkre menne.)

    1. Matracman - Hahn Gábor szerint:

      Természetesen vannak olyan helyzetek, amikor fél négyzetméter is számít. Itt nem is csak arról van szó, hogy a 90-es matrac örökéletű-e – bár szerintem egy jól összerakott matrac nagyon sokáig jó egy gyereknek.

      Viszont, ha befére egy 90-es ágy és pont nem hiányzik az a fél négyzetméter akkor egy ágyvásárlást megspórolhatunk – a matrac attól függ, de szerintem ott is lehet szerencsénk. Ez nem csak pénz szempontjából fontos, de fenntarthatóság szempontjából is jó.

      Üdvözlettel,

      Hahn Gábor

    2. Bölöni István szerint:

      Kedves EGP,
      Önnek teljesen igaza van, ez a matracman cikk egy igazi ostobaság!!! Valszeg ennek az embernek nincs gyereke.

      1. Matracman - Hahn Gábor szerint:

        Kedves István!

        Köszönöm szépen az építő jellegű hozzászólást. Ahogy a hölgynek is írtam: speciális esetekben – ha nincs hely – jó lehet a 80×160-as matrac. Egyéb esetekben pénzkidobás és nem is túl környezettudatos. De természetesen ez csak az én véleményem.

        (Egyébiránt van gyermekem, ha ez fontos információ.)

        Üdvözlettel,

        Hahn Gábor

  2. Emi szerint:

    Mi ezt megoldottuk. Olyan ágyat vettünk, ami együtt nő a gyerekkel. Először 100 centis babamatrac volt benne. Most 160 centis táskarugós matrac van benne. Pont ki fogja nőni és ki kell cserélni, mire lejár a szavatossága. Szóval igenis van értelme a 160 centis matracnak. Tok feleslegesen foglalja a helyet egy 200 centis ágy 10-12 évig egy gyerekszobában. A matracot pedig mi is cseréljük 5-7 évenként minőségtől függően.

    1. Matracman - Hahn Gábor szerint:

      Szia Emi!

      A matrackereskedelemből élők többsége üdvözli ezt a gyakorlatot. Természetesen tiszteletben tartom a döntéseteket, örülök, hogy nektek ez így bevált.

      Üdv: Hahn Gábor

  3. Ildikó szerint:

    Minden matrac üzletben lehet 80×160-as matracot venni, sőt választhatunk kókusz, habszivacs, ezek keveréke (szendvics), úh az sem igaz, h nem gyártanak ilyet.
    Gyerekkorunkban mi sem egyből nagy ágyra kerültünk, mert az magasabb is.

    1. Matracman - Hahn Gábor szerint:

      Kedves Ildikó!

      Sajnos nem lehet minden üzletben ilyen matracot venni, sőt ahogy írtam, a legtöbb helyen egyediként gyártják csak. Én igazán nem vagyok semmi jónak elrontója, szívesen eladok eggyel több matracot, a cikket csak azért írtam, mert szerintem meg lehet spórolni egy ágy és egy matrac megvásárlását, ha kihagyjuk ezt a méretet.

      Üdvözlettel,

      Hahn Gábor

  4. Noémi szerint:

    Szerintem is szuper a 80 x 160 cm-es matrac! Ráadásul legalább 10 közeli barát gyermeke mind abban nőtt fel. Mi is olyat vettünk, meg is vagyunk elégedve vele. Matracot is lehet kapni, nagyon sokfélét. Épp ehhez keresek segítséget, amit ezen az oldalon sajnos nem fogok megtalálni. Szerintem a nagy matracot is ugyanúgy cserélni kell. 2 éves korától ugyanazon aludna a franciaágyig? Meglepődnék.
    Hatásvadász cikknek tartom ezt az írást.
    Minden jót kívánok!
    Üdvözlettel:
    Noémi

    1. Matracman - Hahn Gábor szerint:

      Kedves Noémi!

      Két fontos dolgot szeretnék elmondani, mielőtt válaszolok. Sem 80×160-as, sem pedig gyermekmatracot nem forgalmazunk. Ennek tükrében azt gondolom, hogy amit leírtam, az egy objektív vélemény.

      2 éves kortól nyugodtan aludhat ugyanazon a matracon 13-15 éves koráig, amíg nem kap egy nagyobb ágyat. Matracvédővel könnyen tisztán is tartható.

      Biztos vagyok benne, hogy a legtöbb kereskedőnek nincs baja azzal, hogy egy gyereknek 15 éves koráig 4 ágyat és matracot (babaágy, 80×160-as, aztán egy 90×200-as, aztán egy franciaágy) is vesznek, de én a cikket azért írtam, hogy védjem az emberek pénztárcáját – és a környezetet.

      Természetesen elfogadom, hogy van, aki nem ugyanazt gondolja, amit én, de a hatásvadásztól szerintem messze van ez a leírás.

      Üdvözlettel,

      Hahn Gábor

      1. Névtelen szerint:

        Erősíteném a nagyágyasok táborát. Babaként, óvodásként Balaton márkájú kombi ágyban aludtam. 4-5 éves korom körül kaptam rugós, 90*200-as “nagyágyat”, melyet 18 éves koromig használtam, míg elköltöztem a szülői házból. Nem volt igényem köztes méretre.
        Fiam 3 éves kora óta alszik emeletetes ágyon, 80*200-as matracon, nem panaszkodott ez elmúlt szűk három évben.

  5. Névtelen szerint:

    Kedves Gabor,
    On sosem írta be a Google nevű fantasztikus oldalra hogy 80*160 matrac? Azért neten is rengeteg lehetőséget lehet találni.
    De persze ha ön nem szereti ezt a méretet akkor ne vegye és hagyja meg a többi embernek a döntési lehetőséget hogyan költse el a saját pénzét.

    1. Matracman - Hahn Gábor szerint:

      Üdvözlöm!

      Tekintve, hogy 12 éve ezen a pályán mozgok, nem a Google keresőből tájékozódom a témában. Sehol nem írtam, hogy nem lehet ilyet találni. A döntési lehetőség adott én csak támpontot adtam azoknak, akiknek nem okoz gondot, hogy elférjen egy 80×200-as vagy 90×200-as ágy, nem szeretnék égetni a pénzüket és esetleg szeretnének kisebb ökológiai lábnyomot hagyni.

      Én nem kényszerítek senkit arra, hogy ilyen vagy olyan méretű matracot vegyen. A döntés szabad – ahogyan remélem, hogy azért manapság még megengedett, hogy az ember elmondja a saját – egyébként szakmai – véleményét a saját blogján. Természetesen, ha valaki nem ért vele egyet azt teljes mértékben tiszteletben tartom, sőt amint látszik teret is engedek az ellenkező véleményeknek. Szomorúnak tartom azonban, hogy ezek a vélemények valós ellenérveket nem, személyeskedést és pikírtséget annál inkább tartalmaznak.

      Üdvözlettel,

      Hahn Gábor

  6. István szerint:

    Szerintem aki írta ezt a cikket,az hülye.Ilyen hülyeséget írni?!!Abba nem gondolt bele hogy nem felnőtt méret kell egy gyereknek?!A felnőttek sem használja ki a 200-as bosszúságot általában.S ha lebontjok a témát,160×200-on alszanak az emberek,annak a fele,80-as.Tehát a gyerekemnek elég lesz 10 èvig a 80×160-as mèret.Annyi igaz hogy ritkább méret,de lehet kapni

    1. Matracman - Hahn Gábor szerint:

      Köszi a hozzászólást!

      Üdvözlettel,

      a hülye

  7. Peti szerint:

    Tisztelt Gábor.

    Elolvastam a cikket, kommmenteket is. Nyilván mint aki benne van a ,, szakmában ,, nem a google kereső alapján tájékozódik, pedig néha lehetne mert itt sokan a cikket cáfolják vele. Értem, hogy Önöknél nincs, de nagyon sok helyen van ezt érdemes lenne tisztázni. A válaszokban sértődöttséget érzek, mivel nem ismeri el a cikk hibáit.
    Nem tudom van – e gyereke, de a tippem az lenne, hogy nincs.

    Mindenre nem térek ki amivel nem értek egyet, de mire felnő a szoba is alakítgatva lesz a stílusa is valamint az ágy is lecserélődik mérettől függetlenül.

    160 x 80 ágy tökéletes megoldás hogy a 2 éves gyerek ne egy jellegtelen sima ágyon aludjon, hanem olyanon ami picit mókásabb, gyerekesebb stb.

    Remélem nekem is puffogva válaszol majd,

    1. Matracman - Hahn Gábor szerint:

      Kedves Peti!

      Köszönöm szépen a hozzászólást. A cikkben és kommentekben már mindent leírtam. A cikket nem kell cáfolni, mert az egy vélemény. Egy vélemény arról, hogy lehet anyagot, pénzt, energiát spórolni. Persze, nem mindig, de az esetek jó 75 százalékában igen. Ezen nincs mit cáfolni.

      Ellenben engedjen meg egy valódi cáfolatot. Ahogy azt már a kommentek között is írtam, van gyermekem – bár ez nem releváns a téma szempontjából.

      (Ahogyan egyébként egy 80×160-as ágyat picit mókásabbra lehet alakítani, úgy egy 90×200-as méretűnél sincs ennek akadálya.)

      Fontosnak tartom újra megjegyezni, hogy mi sem 80×160, sem egyéb méretű gyermek ágyat – vagy matracot – nem árulunk. Így a cikkem nem részrehajlás, hanem csak egy segítő szándékú írás, amelynek segítségével sokan spórolhatnak.

      A puffogva válaszolás jogát csak azokkal szemben tartom fenn magamnak, akik “ostobának”, “hatásvadásznak”, “idiótának” bélyegeznek. Mindamellet azt gondolom, nincs arról szó, hogy ne engednék teret más véleményeknek vagy éppen ne lehetne megjeleníteni a cikk “hibáit”. Hiszen akkor a sok, engem idiótának nevező komment sem jelenhetne meg.

      Üdvözlettel,

      Hahn Gábor

      1. Peti szerint:

        Kedves Gabor,

        Korrekt válasz – ahogyan Ön elfogadja mások véleményét úgy a Ön véleményet is illik elfogadni. A felreértések elkerülése végett a cikket sokan nem véleményként kezelték az Ön részéről ez lehetett a probléma forrása.

        A végén még megjegyezném, hogy semmilyen becsmérlő kommentet nem tartok elfogadhatónak, hiába nem értek egyet a cikkel, személyt érintő vádaskosásnak nincs helye. Ilyen esetben én nem tartanám cenzúrának egyes komnentek törléset.

        Üdv.

        1. Matracman - Hahn Gábor szerint:

          Kedves Péter!

          Köszönöm szépen a visszajelzést!

          Üdvözlettel,

          Hahn Gábor

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük