Alvás

Szoptatva altatás

Szoptatva altatás a közvéleményben

Sok kisbaba természetes alvási folyamatához tartozik, hogy szoptatás közben pilled el. Azonban a szoptatva altatásnak vannak ellenzői, akik szerint érdemes gyermekünket minél hamarabb leszoktatni.

Szoptatva altatásMedgyessy Ferenc – Anya gyermekével (Debrecen)

Azt gondolom, hogy – mint ahogy az ágyba szoktatásnál is – itt ugyancsak több szempontot érdemes megvizsgálni és az alapján végiggondolni, hogy mi a legjobb a kicsinek. Az alábbiakban megpróbáljuk összeszedni, hogy mi az, ami a szoptatva altatás mellett szól és esetleg melyek az árnyoldalai.

A szoptatva altatás előnyei

A szoptatva altatás persze nem mindegyik gyereknél működik, de nagy többségben azért elmondhatjuk, hogy hatásos. Sőt, a többi módszerhez képest egy fáradt babát talán így lehet a leghamarabb elszenderíteni.

Nem igényel előzetes szoktatást és a legtöbb csöppség biztosan nem fog ellenkezni az anyai test biztonságot és tejet nyújtó melege ellen.

Ráadásul a szopizás ritmikussága és a közeli bőrkontaktus már alapvetően elandalítja a kicsiket, de emellett tudtad, hogy az anyatej összetétele is változó? Este például olyan elalvást elősegítő anyagokat tartalmaz, amitől a bébik hamarabb elbóbiskolnak.

A cicin való altatás, megnyugvás valószínűleg az egyik leggyönyörűbb kapocs egy édesanya és gyermeke között. A szoptatás közben a babánk tekintetén keresztül egybeolvadni és az elégedett mosolyát látni, megfizethetetlen.

Szoptatva altatásGustav Klimt: Anya és gyermeke

Az esti szoptatás segíti, hogy hosszútávon fenntartsuk a tejtermelést.

Köztudott, hogy a szoptatás jótékony hatással van mind az anyára, mind a babára. A kicsi immunrendszere erősödik tőle, véd a fertőzések ellen és a lelki egészségre gyakorolt hatásai is számottevőek. Az édesanyákat pedig állítólag óvja a mellrák kialakulásától, csökkenti a stresszt és egy esetleges szülés utáni depresszió megelőzésében is fontos szerepet játszik.

Ha szeretsz cicin altatni, de már nem folyamatosan, akkor egyfajta közös rituálét is kialakíthattok a picivel, amit a saját igényeiteknek megfelelő ideig tartotok meg.

A szoptatva altatás hátrányai

A szoptatva altatás egyik hátrányaként szokták felhozni, hogy az átszoktatás időigényes és csak szerencsés esetben lesz zökkenőmentes. Ezt valószínűleg babája válogatja, mert ennek ellenére több helyen is olvashatunk arról, hogy a gyermek egyszer csak magától, problémamentesen állt át a saját ágyban alvásra.

Az előző gondolatot továbbgörgetve szokott felmerülni olyan érv is, hogy a cicin alváshoz szokott babáknál nem alakul ki maguktól az igény az elválasztásra.

Ahhoz, hogy a csemeténk megtanuljon magától is elaludni, szüksége van egy saját lefekvés előtti rituáléra, ami a szoptatva altatás kifogásolói szerint, önálló alvás nélkül nem fog kialakulni.

Szoptatva altatásMár a Time címlapján is foglalkoztak a témával

Gyakori ellenérv még, hogyha az anya egyszer-egyszer nem tud a gyermeke mellett lenni, akkor nem fog tudni elaludni. Ezt a nézetet azonban már többeknél fölülírta a tapasztalat, hogy a kicsik szerencsére meg tudják különböztetni a szituációkat, így nem lesz gond azzal sem, ha néha a nagyi vagy apa altatná el. Ugyanez igaz a bölcsődés vagy akár óvodás korú gyerekeknél is a délutáni alvásra.

Mivel sok bébi nem tudja magát visszaaltatni, csak a szopizással, ezért hosszú távon számos anyát megvisel az állandó éjszakázás, ami akár a nappal együtt töltött idő rovására is mehet. Ilyenkor érdemes elgondolkodni, ha nem is az átszoktatáson, de egy olyan rendszer kialakításán, amivel az éjszakai etetések száma minimálisra csökkenthető.

Sokan számolnak be arról, hogy a szoptatva altatásról való áttérés után a babájuk nem ébredt meg annyiszor éjszaka, így nappal is sokkal kipihentebb volt és többet is evett.

Létezik-e konklúzió?

Nincsen. A gyereknevelés egy annyira széles spektrumon mozgó elkötelezettség, ahol mindenkinek a saját, babájának és persze magának megfelelő utat kell megtalálnia. Ehhez nagy adag nyitottságra és lelkiismeretességre van szükséges és folyamatos felelősségteljes döntésekkel jár.

Szoptatva altatás

Reméljük, hogy ezzel a kis gondolatébresztővel hozzá tudtunk járulni ahhoz, hogy több szempontot is megvizsgálva dönthess (!) a szoptatva altatás kérdésében!

Ha tetszett a cikk, támogasd földalatti-alvásmozgalmunkat egy lájk vagy megosztás formájában! 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük