Alvás

Kávé és alvás – hogy jönnek ki egymással?

Kávé és alvás kapcsolata

Kezdetben a kávé Európában nem is élelmiszernek, hanem sokkal inkább egyfajta orvosságnak számított. A XVI. század végén brit orvosok részletesen beszámoltak a kávé egészségre gyakorolt pozitív hatásairól. Véleményük szerint annak „bevétele” segíti az emésztést, és gyorsítja a gondolkodást.

Az elmúlt több mint 100 évben számos kutató foglalkozott a fenti kérdésekkel. Nem csoda, hogy a kávé még napjainkban is a legtöbbet vizsgált élelmiszerek egyike.

A koffeinről általában

A koffeinnek a szervezetre tett hatása összetett. A koffein serkentő hatású, stimulálja a központi idegrendszert, fokozza a szív és veseműködést. A hasi, zsigeri erek összeszűkülnek, az agy viszont több vért kap. A koffein így a központi idegrendszerre és az agyra élénkítő hatással van.

Egy 7 gramm őrleményből készített eszpresszó-krémkávéban kb. 0,1 gramm koffein található. Ennek az adagnak a hatása kb. 1-5 óráig tart. Napi 2-3 csésze kávé, ha azt megfelelő körülmények között fogyasztjuk, egészséges frissítő ital. Természetesen túl sok kávé fogyasztása viszont már izgatottságot, szédülést és rosszullétet is okozhat.

A koffein hatása az alvásra

A michigani Henry Ford Kórház alvászavarokkal foglalkozó kutatói arra voltak kíváncsiak, hogy a koffein mennyiben befolyásolja az alvást, attól függően, hogy mennyi idő telik el annak elfogyasztása és a lefekvés között.

A vizsgálatban 12 egészséges férfi és nő vett részt, akik rendszeresen, de mértékletesen fogyasztanak koffeint. Az alvásszokásukat megtartották, tehát este 9 és éjjel 1 között feküdtek le, és reggel pedig 6 és 9 között keltek fel. Tabletta formában kaptak koffein, illetve placebotablettát.

A kutatók összeségében megállapították, hogy a koffein fogyasztása lefekvés előtt jelentősen csökkentette az alvásidőt. Még a 6 órával korábban fogyasztott koffein is több, mint egy órával!

Az University of Colorado vizsgálata szerint a kutatás azon résztvevői, akik egy dupla eszpresszó koffeintartalmának megfelelő koffeintablettát kaptak három órával lefekvés előtt, a belső órájuk körülbelül 40 perces késését tapasztalták. Nehezebben aludtak el este, és nehezebben keltek fel másnap reggel.

Délutáni pihenés előtt dobj egy kávét!

Ellentétben az esti kávé bevitellel, a délutáni pihenésnél a japán és brit (forrás: Journal of Applied Psychology) szakemberek azt javasolják, hogy nagyjából húszpercnyit szunyókáljunk és előtte igyunk egy kávét. Az alvás ugyanis maximalizálja a koffein hatásait!

A kávéfogyasztás során a koffein a vékonybélben szívódik fel, ahonnan a véráramba, majd az agyba kerül. Az agyban olyan receptorokhoz kapcsolódik, melyekhez egyébként az adenozin szokott. Az adenozin felelős a szervezetben a fáradtságérzésért, mert a receptorokhoz kapcsolódva lelassítja az idegsejtek aktivitását.
A kávé ezzel szemben élénkíti az idegsejteket. Ez húsz percet vesz igénybe, mely pont annyi amennyit ideális esetben szundikálni tudunk. Ennyi idő alatt a fáradtságot okozó adenozin kiürül a szervezetből.
A Loughborough University kutatói szerint, egy rövid alvás és egy kávé után az önkéntesek kevesebb hibát vétettek egy autós szimulátoron.

Mikor igyunk kávét és mikor ne?

Ne igyunk kávét éhgyomorra, mert a kávéban lévő csersavak károsak lehetnek ránk, és a kávé vízhajtó hatása sem tesz jót. A koffeinfogyasztást csökkentsük a reggeli időszakra és délután 3 után semmiképpen ne igyunk már kávét. Tehát kezdjük a napot a legmagasabb koffeintartalmú itallal, majd váltsunk teára, koffeinmentes kávéra.

Ezt a cikket egy erősen kávéfüggő személy írta. 🙂

Ha tetszett a bejegyzés, nyugodtan nyomd meg a Facebook aktuális gombjait… 🙂

Felhasznált irodalom:

  • https://www.3sat.de/page/?source=/nano/medizin/151779/index.html
  • http://www1.wdr.de/fernsehen/quarks/sendungen/kaffeeundschlaf100.html
  • http://www.lifeline.de/news/ernaehrung-und-fitness/nachmittags-kaffee-nachts-kein-schlaf-id118602.html
  • http://www.wissenaktiv.de/de/tiplt997.htm
  • http://www.navigator-medizin.de/schlaf-und-schlafstoerungen/die-wichtigsten-fragen-und-antworten-zu-schlafstoerungen/gutes-und-schlechtes-fuer-den-schlaf/687-stoert-ein-abendlicher-kaffee-oder-espresso-wirklich-den-schlaf.html
  • http://www.ndr.de/ratgeber/gesundheit/kaffee205.html
  • http://www.netdoktor.de/news/schlafstoerungen-kaffee-am-fruehen-nachmittag-ist-schuld/

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük